A héten a munkám során egy nagyon tanulságos dolognak lehettem részese mint edző.

Egyik vendégem az elmúlt pár hétben meglepően gyengén teljesített és egyértelműen látszott rajta, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Folyamatos kedvtelenség, alacsony energiaszint és fáradtság és lankadó érdeklődés nem csak az edzések iránt de minden más iránt ami addig állandó téma volt. Árnyéka volt önmagának az illető mondhatni.

Noha általában a kommunikáció közöttünk tökéletes, most az egyszer mégis úgy éreztem, hogy valami elkerüli a figyelmem. Látszólag már minden probléma megoldódott amire fogni lehetett a helyzetet (betegség, pihenés hiánya, kevesebb kalória stb.) és mégsem láttam a javulást.

Ekkor elégeltem meg a dolgot és vettem kézbe az irányítást. Következő edzést azzal indítottam, hogy tudtára hoztam mennyire aggódom és addig csinálunk semmit ameddig meg nem beszéljük mi a baj, mert ennek így nem sok értelme van. Szerencsére több győzködésre nem is volt szükség mert azonnal leomlott az a képzeletbeli védőburok.

Ami utána következett az egy tartalmas és mély beszélgetés volt még néhány könnycseppel is átitatva. Nyilván, részletekbe nem fogok belemenni mert mégiscsak egy edzettem saját élete ez, viszont egy dolog nagyon megragadta a figyelmem az egészben.

Ha nem lett volna elég a saját problémája, rengeteget nehezített a helyzeten egy árva kis aprósággal. Imádja a fennkölt, motivációs beütésű és hangzatú tartalmakat és előszeretettel fogyasztja őket ahogy sok más ember is teszi ezt. Nem is rossz koncepció, elvégre ezek a dolgok segítenek végezetül, nemde? Egy pillanatnyi fellángolás és mehet is minden tovább. Csak a valóság nem ilyen egyszerű mi emberek pedig nem egészen így működünk.

Az ő esetében a saját magunkat jobb emberré formáló motiváló tartalmak inkább visszahúzó erőként szolgáltak. És Istenem ez velem is rengetegszer előfordult és sosem vettem észre, csak most koppant igazán nagyot amikor máson láttam meg ugyanezt.

Ahelyett, hogy kizökkentette volna egy-egy hasonló „csináld magad” lelkifröccs inkább még mélyebbre nyomta. Mert legbelül úgy érezte, hogy egy hatalmas csődtömeg amiatt, hogy nem tudja összekapni magát és nem tud megfelelni a megtámasztott elvárásoknak. Egy szar embernek és kevésnek érezte magát. Hiába a sok klisé motiváció: „Meg tudod csinálni” „Minden lehetséges, csak akarni kell” „Csak akkor érheted el a céljaid ha hajlandó vagy keményen dolgozni értük” Stb. stb.

Ilyenek mellett nem csoda, hogy amint egy rossz időszakod van megpróbálsz többet markolni mint amennyit foghatsz és ennek az lesz a vége, hogy előbb utóbb összeomlasz. És semminek érzed magad. Elvégre könnyű, minden szöveg ezt mondja és a csapból is ez folyik, de neked még ennyi sem jön össze. Azok a dolgok amik elvileg támogatásodra szolgálnak hirtelen ellenségeddé válnak.

Fontos lecke volt ez mindkettőnk számára. Csínnyán kell bánni az önfejlesztő és motiváló eszközökkel. Egyre inkább az az érzésem, hogy több esetben árt ez mint használ. Mert nagyon vagi, hogy néha feldob és úgy érzed világot tudnál megmozgatni. De utána mi van amikor az egész ellened fordul és egy kalap kakinak érzed magad mert nem jártál sikerrel?

A sztori szerencsére heppienddel végződött. Nagyon is átéreztem az esetét és így nem volt nehéz támogatást, elfogadást és megértést nyújtani. Ő pedig megszabadult a tehertől amit cipelt és miután átbeszéltük a dolgokat már az irreális elvárások sem kínozták többé. Rájött ő is, hogy csak emberből van és nem lehet folyton gép módjára mindig 100%-ot nyújtani mint egy motivációtól duzzadó ideális világban. Attól nem lesz rosszabb lélek mert néha gyenge időszaka van.

Én pedig még egy nagyon fontos tanulságot leszűrtem az egészből. Azt hogy a figyelem és a törődés mennyire fontos. Nem mindenki fog magától megnyílni és te sem várhatod, hogy majd az illető magától megoldja a problémát. Ha érzékeled, hogy baj van inkább kérdezz mintsem elvárd hogy valaki saját indíttatásból elmondja a baját. Néhány embernek igenis szüksége van arra, hogy biztonságban érezze magát és lássa, hogy meg tudja osztani a problémáit mert van ki meghallgassa.